Vakablakomat
végleg befalaztam,
ne sötétedjen
odabent a magány.
Minden ajtómat
szélirányba tártam
szabadon
szökjön porladó örömöm.
Újra zöldülnek
préselt virágaim,
mézet izzadnak
az elhervadt szirmok.
Messziről
zene szól, angyalok dala,
s a hold meg a
nap egyszerre villognak.
Félénk szerelem
kuksol küszöbömön,
vendég emléked
gyűrődik ágyamon,
redőin
közös életünk foltjai,
ők lopják
látom, a régi világom.