Amit magamban rejtek

Földel, vérrel, méreggel is etethetsz!

Megtaposhatsz, kinevethetsz, fellökhetsz!

Vadként hiába lesnél és keresnél,

fogalmam úgy világít, mint a nyers tél.

Magamból a földrengést is kivetem,

tőlem a gyilkos lélek is megenyhül.

Mint Istennek, nincsen álmatlan estem

és élek az örökléten keresztül.

Bőrömön nem fog ököl, ostor, máglya,

amit tudok, az a legnagyobb titok.

A kín a lelkemet hiába rágja,

én bárkinek, bármit, bátran állítok.

Érintésemtől élnek a halottak,

pénzért gonoszság belőlem nem nől ki.

Értem a kaszás hiába kopogtat,

hazugsággal nem kezdem magam ölni.

Nálam ki lenne boldogabb a földön?

Nem érzek gyűlöletet és haragot.

Mint ázott beteg madár nem vergődöm,

értem félreverhetik a harangot.

Ellenállok tűzvésznek, vízözönnek,

nekem még a Jóisten sem bajtársam.

Nem félek ha ezren ellenem jönnek,

kinek ellenem igaza van: Lássam!

Nagy bús kedvem, szürke verssé nem fonnyad,

nem becsülöm meg a jót a keveset,

Istene nem lesz senki bánatomnak,

igazságot nem az égben keresek.

Átharapom a torkodat, a vasat,

nem vagyok gyenge porszem a harmaton.

Szeretném látni hogy szívem megszakad,

arcomat, sebeimet nem takarom.

Megvalósul számomra minden álom,

nem kenyerem a bűnbánat, az ármány.

Vihar ha jön, száz éves faként állom,

ha nem lenne Mindenség: kitalálnám!

2005. Június 8.

Budapest