Kék ködmön, puffos ujj,
Kalapok szalmábul,
Kendőkön, száz ráncon
Fekete tűz lángol,
Fény sír a csizmákon.
Ezerhétszáz-elő,
Nagy romlás, rettentő,
Kicsike leánka
Riada, rászálla
Fekete halálka.
Hol van az anyája,
Apája hullája,
Vénasszony kiálta,
Megfojtott sírása,
Kutyafej gyaláza.
Tatárhorda hol jött,
Pogánya honnan tört,
Ezeret levága,
Hatszázat elrabla,
Maroknyi marada.
Bánatokat tarta,
Erős hálát adva,
Böjtet es fogada
Birtalan napokra,
Háromszor templomba.
Maradott írmagja,
Nagy Isten irgalma,
Münket hogy meghagya,
Lössz másik leánka,
Széknek sóvirága.
Magyar szó, mondd, hol van,
Madárhang honnan van,
Székről tán elindult,
Márk József nótát fújt,
Furulyán szomorút.
Kék ködmön párostul,
Ingvállak puffostul,
Rokolyán piros folt,
Feketén, tarkállón, –
Nem tört meg tatáron,
De a fény tűzlángon,
Csak sír a csizmákon.